Bejelentkezés

Nem vagy még regisztrálva? Ejnye.
Itt seperc alatt megteheted.



Törvények és szokásjog



Szinte reménytelen vállalkozás tételesen felsorolni Westeros szokásait és hagyományait, különösen azt figyelembe véve, hogy az egyes régiók háromszáz évvel ezelőttig gyakorlatilag önállóan fejlődtek, saját szokásokat és jogrendet alakítva ki. Aegon hódítása óta a birodalom azonban egységes, és vannak olyan szokások és törvények, amelyek szinte mindenhol érvényesek.

Általánosságban elmondható, hogy Westeros társadalmi szerkezete legjobban a középkori feudális társadaloméhoz hasonlít. A legfőbb hatalom, és elméletileg minden föld birtokosa a király, aki azonban ezt itt nem isteni mandátum, hanem eredetileg a nyers katonai erő (sárkányok) segítségével szerezte meg. A későbbiekben, a sárkányok kihalása után, a Targaryen-ház uralma egyfajta kompromisszum volt a westerosi nagy nemesi házak között, ahelyett, hogy felőrölték volna magukat a trónért való viszálykodásban, elfogadták a Targaryen királyokat, és rajtuk keresztül próbálták céljaikat elérni. Azzal, hogy I. Robert (vagyis az egyik nagy ház tagja) került a trónra, ez a kényes egyensúly felborulni látszik, és ennek jelei már mutatkoznak...

Törvények és ítéletek

Nagyon valószínű, hogy a Hét Királyságnak nincsenek írott törvényei (legalábbis semmiféle törvénykönyvet nem ismerünk), így az ítélkezés kizárólag a szokásjogra alapul. Ezt a szokásjogot, ami egységes a Hét Királyság minden régiójában, összefoglaló néven a Király Igazságának nevezik. Az ebben foglaltak feltehetően a Hét Hitének tanításain alapuló irányelvek. A Király Igazságát minden földesúr maga tartatja be a birtokán. Általánosságban véve büntetendő a lopás, rablás, erőszakoskodás, illetve bármi, amit a fennálló társadalomra nézve veszélyesnek ítélnek. Szigorúan tilos a rabszolgatartás és -kereskedés, a Hit tanításai szerint minden ember szabadnak született.

A feudális rendszerből adódóan az egyes emberek nem egyforma jogokkal bírnak. A parasztok, kézművesek, szolgák és más nemtelenek a törvény előtt egymással ugyan egyenlők, de ki vannak szolgáltatva a magasabb rangú lovagok és nemesek hatalmának. Külön kategóriát képeznek az úgynevezett felesküdöttek (a mesterek és a Hit szolgái), akiknek saját külön hierarchiával bírnak (a Tanács, illetve a Leghívebbek) és ezek törvényei vonatkoznak rájuk.

Egy földbirtokosnak joga és kötelessége igazságot szolgáltatni a földjén élőknek. A büntetések általában igen szigorúak, és nyomokban a szemet-szemért elv is felfedezhető bennük. Kisebb bűnökért testi fenyítés (botozás, korbácsolás) jár, komolyabb vétségekért (pl. tolvajlás) gyakori az ujjak csonkítása, nemi erőszakért általában kasztrálás, míg súlyos bűnökért halál jár. A kivégzés módja általában akasztás, nemesek esetén lefejezés. A legtöbb lord erre a célra hóhért tart, de Északon még él az ősi hagyomány, mely szerint a halálbüntetés kirovójának saját kezűleg kell végrehajtania az ítéletet. A börtönbüntetés nem túl elterjedt (egy szinte semmiféle önállósággal nem rendelkező paraszt számára a börtön nem kifejezetten büntetés), a közrendűeket általában csak a tárgyalás idejére szokás fogságban tartani, de nemesek esetében néha kiszabnak várfogságot büntetésként. Módosabb kereskedők, illetve nemesemberek esetében bizonyos esetekben száműzetés is lehet az ítélet (Essosra, vagy Westeros valamely távoli, kopár vidékére).

ősi hagyomány alapján bármiféle ítélet alól mentesülni lehet, ha a bűnös vállalja, hogy "feketét ölt", vagyis csatlakozik az Éjjeli őrséghez. A szolgálat életfogytig való volta, illetve a kegyetlen körülmények miatt azonban ezt általában csak az igen súlyos (halálos, vagy kasztrációs) büntetések kiváltására szokták használni. A nemeseknek ezen kívül - andal szokás szerint - joguk van küzdelem általi ítéletet kérni, ahol ő és vádlója (vagy önkéntes bajnokaik) halálos párviadalban csapnak össze, és ha a vádlott győz, szabadon távozhat. Ennek egy régi és minősítettebb esete a Hét Próbája (Trial of Seven), amikor a vádlott és a vádló hat-hat társát vehette maga mellé a küzdelemben - ez már önmagában egyfajta jelzése volt annak, hogy vannak, akik erősen hisznek a vádlott igazában, avagy bűnösségében.

Nemesek és nemtelenek, az öröklés

Westeroson mindenki a szülei rangját örökli. A nemtelen közembereknek gyakorlatilag annyi joguk van, amennyit az uruk engedélyez nekik. Adót fizetnek a környék földesurának (általában természetben), de saját magukkal szabadon rendelkezhetnek, és nincsenek röghöz kötve, noha a költözködés ritka. A nemtelenek általában nem viselnek vezetéknevet, de éppen ezért igen gyakoriak a ragadványnevek, amelyek általában igen frappánsan utalnak viselőjükre.

Egy nemtelen számára a társadalmi ranglétrán való előrelépés igen ritka, noha lehetséges esemény, amire több módja is lehet. Beléphet valamelyik felesküdött rendbe, vagy valamilyen szolgálattal kiérdemelheti, hogy ura lovagi rangra emelje. Néha előfordulhat az is, hogy egy közember valamilyen nagy szolgálatáért nemesi rangot, és ehhez járó birtokot kap, ezt általában az adott régió nagy házának ura, vagy személyesen a király adományozza neki. Egészen ritka esetben kaphat valaki lordi címet birtokok nélkül is (ilyen például Lord Varys, akinek nincsenek birtokai).

A nemesi házakban a hagyomány értelmében a címet és a birtokot a lord legidősebb fiúgyermeke örökli, nők az öröklésből az első körben ki vannak zárva (leszámítva a délen fekvő Dorne-t, ahol a rhoyne-i hagyományok szerint nemtől függetlenül az elsőszülött örököl). Amennyiben a lordnak nincs férfi örököse, úgy a birtok legidősebb élő fiútestvérére, illetve azok törvényes örököseire száll. Ha ilyen sincs, akkor a lord felesége, vagy legidősebb lánya örökli a birtokot és a címet, de ezzel a család nevének valószínűleg vége, mert a hölgy férje innentől jogot formálhat a birtokra. A család egyéb, mellékági leszármazottai is beszállhatnak az öröklésért vívott harcba, és általában meg is teszik, ha érdemes, mert az öröklés pontos menete meglehetősen bonyolult, ködösen, sőt néhol kifejezetten ellentmondásos szabályokkal van tele.

A gyerekek nagykorúságot tizenhat éves korukban érik el, ez előtt nem léphetnek örökségükbe. Ha valaki nagykorúsága előtt megörökli a család birtokát (pl. atyja korai halála miatt), akkor gyámot (királyi sarj esetén régenst) jelölnek ki, aki a nevében gyakorolja a hatalmat. Ez a személy leggyakrabban a fiú anyja, de más befolyásos és a családhoz közel álló személy is lehet.

Házasság, gyerekek, fattyak, védencek

A házasság a nemesi családok életében fontosabb a puszta élettársi kapcsolatnál. A frigy által dinasztiák és szövetségi láncolatok jöhetnek létre, a két család szorosabbra fűzheti a kapcsolatait, elsimíthat egy viszályt, illetve még számos más oka lehet, ha két nemesen született összeköti az életét. Ennek megfelelően a szerelmi házasság nemesi sarjak között meglehetősen ritka, noha a dalnokok számtalan szerelmes balladát ismernek, amelyet a nemes hölgyek és szüzek élvezettel hallgatnak.

Érvényes házasságot csak nagykorú személy köthet, de igen gyakran előfordul, hogy a házasfeleket már kicsi gyermekkorukban eljegyzi egymással a családjuk. Ilyenkor az esküvőt akkor tartják meg, amikor nagykorúak lesznek. A házasságot minden esetben septon (a Régi Istenek követői istenerdő szívfája) előtt kötik, aki a Hét minden aspektusát (természetesen az Idegent kivéve) kéri, hogy áldja meg a frigyet. A házasság szertartásához tartozik még az a mozzanat, amikor a vőlegény leveszi a menyasszony válláról a háza jelképével díszített palástot, és beborítja egy olyannal, amin az ő címere látható, jelezve, hogy mostantól az ő családjukhoz tartozik.

A házasság érvénytelennek számít annak elhálása nélkül, ezért erre az esetek túlnyomó többségében még a házasság éjszakáján sor kerül. Szintén hagyomány az, hogy a vőlegényt és a menyasszonyt külön úton kíséri a hálószobába a násznép női, illetve férfi fele, miközben levetkőztetik, valamint pajzán élcekkel traktálják és tréfás tanácsokkal látják el. Miután a két csoport összetalálkozott az ajtóban, és belökték rajta az ifjú házasokat, nem tágítanak, és immár együtt folytatják a viccelődést és a tanácsok bekiabálását az ajtón keresztül.

Elméletileg a lányokat első menstruációjuk (holdvérük) után feleségül lehetett venni, de ez viszonylag ritkán fordult elő, általában megvárják, amíg a lány nagykorú lesz. Az úgynevezett kivirágzott szüzek (vagyis az olyan lányokat, akik már "véreztek", de még nem voltak tizenhat évesek), egyfajta különös átmeneti állapotot képeznek a gyermekek és a felnőtt asszonyok között. Azok, akik még ki nem virágzott lánnyal létesítenek szexuális kapcsolatot, a legförtelmesebb bűnök egyikét követik el, amit még jobb érzésű útonállók is megvetnek.

Különös helyet foglalnak el a társadalomban a nemesek házasságon kívül fogant, vagyis fattyú gyermekei. Akár még házasságkötés előtt, akár "félrelépés" eredményeként született, és lett légyen az anya szintén nemes, avagy közrendű, az ilyen gyermek fattyúnak számít. Az apja megteheti, hogy tudomást se vesz róla, de gyakran előfordul, hogy az atyák magukhoz veszik, vagy más módon gondoskodnak fattyú gyermekeikről. A fattyúk minden régióban egységesen más vezetéknevet kapnak, amely jellemző az adott vidékre (Észak: Snow, Folyóköz: Rivers, Nyugat: Hill, stb). A közvélekedés a fattyúgyerekeket hajlamosabbnak tartja a gonoszságra és az árulásra, lévén alantas körülmények között fogantak, ezért aztán a fattyúkat nem mindenütt látják szívesen. Ha egy nemes úgy kívánja, törvényesíttetheti fattyú gyermekét, ehhez azonban a király engedélye szükséges. Az ily módon törvényesített fattyú felveheti atyja nevét, és örökölhet is.

A magasabb rangú nemesi házaknál gyakori a gyám-, vagy nevelt gyermek is. Ennek az intézménynek a haszna sokrétű lehet. Azzal, hogy egy úr egy másik udvarba küldi a gyerekét (például apródnak, vagy lányok esetében udvarhölgynek), azzal egyrészt gesztust tesz a másik ház felé, azzal, hogy megbízik benne, ezáltal a két család közötti kapcsolat szorosabbá válhat. A másik nemesi házban felnövő gyermek alaposan megismerheti gyámapja gyermekeit (vagyis a későbbi lordot és hozzátartozóit), és az így szerzett barátságok ritkán mennek feledésbe (igaz, hogy az ellenségeskedések se). Azt sem szabad elfelejteni, hogy egy másik család gyermeke könnyen tússzá válhat, amennyiben eredeti családja esetleg a fogadó ház ellenére törne, ezért gyakori, hogy két ház viszálykodását a békekötéskor effajta "gyermekcsere" (vagy házasság) pecsételi meg.