Bejelentkezés

Nem vagy még regisztrálva? Ejnye.
Itt seperc alatt megteheted.



A Baratheon-ház

A Baratheon-ház a legfiatalabb Westeros nagy, uralkodó házai közül, mégis úgy tartják, hogy a sárkányok vére csörgedez bennük. A ház alapítójának Orys Baratheon-t tartják, aki Hódító Aegon legádázatt tábornoka és a pletykák szerint egyben a fattyú testvére is volt. Orys megölte Arrogáns Argilac-et, az utolsó Viharkirályt, és elvette annak lányát, birtokát, és címerét. Ígyhát anyai ágon a Baratheonok a Viharkirályok leszármazottai.

II. Jaehaerys uralkodása alatt, 260 AL környékén Rhaelle Targaryent feleségül vette egy ismeretlen Baratheon-házbeli férfi. A Targaryenek belházasságát figyelembe véve szokatlan egybekelés volt ez, ám nem olyan kirívó, mivel a Baratheon-vérben valamilyen szinten megtalálható a Targaryen-vér is, így a család felmenői "tisztának" tekinthetőek.

Robert Baratheon vezetésével, a Jon Arryn által kirobbantott felkelés során, sikerült elűzni a Targaryeneket Westerosról, habár ez csak jelentős veszteségek árán sikerült. Robert ezután azon a jogcímen, hogy anyai ágon a Targaryenek leszármazottja, benyújtotta igényét a Vastrónra, és a velük járó birtokokra, Királyvárra (King's Landing) és Sárkánykőre (Dragonstone).

A Baratheon-ház három részre szakadt. A család fő ága, a királyi Baratheonok, Roberttel az élen, Királyvárban élnek. Királysága megnyerése után I. Robert a testvérét, Stannist nevezte ki Sárkánykő hercegévé, így megfosztva őt a Baratheon-ház eredeti székhelyétől, Viharvégtől (Storm's End), melyet Renly, a legkisebb Baratheon örökölt.

A Baratheon-ház címere egy koronás fekete szarvas arany mezőben. Jelmondatuk: "Miénk a harag!".

Családfa

A család

Robert Baratheon király, első ezen a néven, Westeros uralkodója
felesége, Cersei királyné, a Lannister-házból
gyermekeik:

  • Joffrey Baratheon herceg, a Vastrón örököse
  • Myrcella Baratheon, a királyi pár lánya
  • Tommen Baratheon, a királyi pár kisebbik fia

fívérei:
Stannis Baratheon, a király idősebbik öccse, Sárkánykő ura
Renly Baratheon, a király fiatalabb öccse, Viharvég ura

Az udvartartás

A kistanács, a király legfőbb tanácsadó testülete, még a Targaryen-uralkodók alatt szilárdult meg a hatalma. Tagjai:

A Király Segítője a legfontosabb cím, amit a király kioszthat: Lord Eddard Stark
Pycelle nagymester
Lord Petyr Baelish, becenevén Kisujj, a pénzügyek irányítója
Lord Stannis Baratheon, a hajózási ügyek irányítója
Lord Renly Baratheon, a törvények felelőse
Ser Barristan Selmy, a Királyi Testőrség parancsnoka
Varys, eunuch, gúnynevén a Pók, a besúgók mestere

Udvartarás és csatlósok:
Ser Ilyn Payne, Királyi Ítéletvégrehajtó, hóhér
Sandor Clegane, gúnynevén a Véreb, Joffrey herceg testőre
Janos Slynt, közember, Királyvár Városi Őrségének parancsnoka

A Királyi Testőrség

Bővebben a Királyi Testőrségről itt lehet olvasni.

A Királyi Testőrség a legelitebb lovagokból alakult, akiknek egyetlen céljuk a király életének megvédése. A hét tag egész életére felesküszik, és lemondanak vagyonukról és címeikről, köpenyük és pajzsuk ezért tradicionálisan fehér színű.