Bejelentkezés

Nem vagy még regisztrálva? Ejnye.
Itt seperc alatt megteheted.



Cikkek

Hideg szelek kélnek

Felagund, 2012. március 25., vasárnap

Egy évvel ezelőtt indult el hódító útjára az HBO-n a Trónok harca. A sorozatot már megjelenése előtt is hatalmas érdeklődés övezte, köszönhetően George R. R. Martin műveinek kiterjedt rajongótáborának. A kritikai és közönségi fogadtatás olyan kedvező volt, hogy rögtön az első epizód leadása után az HBO berendelte a második évadot is. Az, hogy jól döntöttek, fényesen bizonyítja az első évad kirobbanó sikere, és a számos szakmai díj, amit a sorozat, illetve színészei bezsebeltek. És most, egy évvel később végre vége a várakozásnak, mert a Trónok harca ismét itt van, hogy elkezdődhessen a Királyok csatája!

Mert való igaz, királyból jelenleg kissé több akad a birodalomban, mint az egy normális monarchiában illene. Joffrey ugyan megörökölte Robert király trónját, de egyrészt hatalommániája és makacssága miatt elszabadult hajóágyúként viselkedik, másrészt minden oldalról trónkövetelők támadnak ellene. Északról Robb Stark, Ned elsőszülött fia, akit hűbéresei Észak Királyának kiáltottak ki, és már több csatában legyőzte a jóval tapasztaltabb Tywin Lannistert. Délről Renly Baratheon fenyeget, aki a hatalmas Tyrell-ház iszonyatos erejű hadseregére számíthat. Keleten, Sárkánykő szigetén pedig a harcedzett Stannis Baratheon, Robert idősebbik öccse készül a támadásra, hogy letaszítsa a Vastrónról a fattyú Joffreyt. Ha mindez még nem lenne elég, Északon, egy új Falon Túli Királyról suttognak, aki összefogja a vadak óriási, de fegyelmezetlen seregét, hogy aztán délre vonuljon velük a Fal ellen. A keleti kontinensen pedig Daenerys, az egykor uralkodó Targaryen-ház utolsó életben maradt tagja próbál túlélni maroknyi csapatával – és három cseperedőfélben levő sárkányával.

Már ebből a felvezetésből is látható, hogy a készítők milyen óriási terhet vettek a vállukra a könyvek megfilmesítésével. Már az első évadban is számos történetszál futott egymással párhuzamosan, de a Királyok csatája még ennél is tovább megy, rögtön a kezdetén nem kevesebb mint nyolc egymás mellett futó helyszínt és történetszálat, és jó háromtucatnyi, részletesen kidolgozott szereplőt kell megjeleníteni, ami mindenképpen nehézségekbe ütközik egy hatvanperces sorozat esetén. Ennek feloldása lesz valószínűleg a sorozat legnagyobb kihívása.

Az HBO jóvoltából a honlap szerkesztőinek egy kis csoportjának alkalma volt megtekinteni a második évad első és második részét, egy sajtóvetítés keretében, úgyhogy fogadjátok szeretettel az alábbi beszámolót. :)

A jól ismert főcímzene és a némileg steampunk jellegű design idén is megmarad, amely bemutatja az adott epizódban szereplő helyszíneket. A szereplők nevei előtt továbbra is családjaik címere szerepel, a könyveket ismerőknek különösen kellemes látvány látni, például, ahogy Samwell elé – helyesen – a Tarly-ház vadászát rajzolják.

Az első résznek a fentebb már említett problémákkal hatványozottabban kell foglalkoznia, ráadásul amellett, hogy bemutatja az első évad végén történtek közvetlen következményeit, még egy teljesen új szálat is be kell vezetnie. Ettől az epizód kissé kapkodósnak tűnhet, ráadásul az első évadban (és a könyvekben) megszokott misztikus felhangú prológus is elmaradt, kezdetként Joffrey király névnapi ünnepségét láthatjuk, amely véleményem szerint ettől függetlenül is a leggyengébb pontja az egész résznek, kapkodós, nehezen követhető, színészileg sem kimagasló, még a hirtelen megérkező Tyrion sem javít sokat a helyzeten, a kontextusba helyezés teljesen elmarad, a jelenetet egyértelműen Jack Gleeson tartja össze. Ezek után azonban meredeken felfelé ível a színvonal, különösen a Királyvárban játszódó részek erősek, kiváltképp a "kamarajellegű", két-három szereplő párbeszédét bemutató jeleneteket kell itt kiemelni. Még ezek közül is kimagasodik egy, a könyvekben nem szereplő párbeszéd, amelyben az epizód végén Kisujj és Cersei vitatja meg a hatalomfelfogásuk közötti különbséget, meglehetősen kézzelfogható módon. A jelenet dramaturgiailag és képi megjelenítését is tekintve az epizód legerősebb pontja, és remekül mutatja, hogy a készítők értik és átérzik Martin történet- és karakteralkotó törekvéseit, és mernek hozzányúlni, beletoldani a műbe, ami egyébként rendkívül hűen követi a könyveket, rengeteg párbeszéd egy az egyben került képernyőre. A fenti jelenet kapcsán jegyezném meg, hogy az első évadban némileg egysíkú játékáért erősen kritizált Lena Headey most tökéletesen mélyen és átélhetően hozza a folyamatos kudarcoktól lassan megtörő, az üldözési mánia határozott jeleit mutató Cerseit.

Természetesen a fővárosban játszódó részek egyértelmű főszereplője Tyrion, aki a sok ármánykodó főúr között a maga furcsa módján az igazság bajnokaként tűnik fel, és határozott lépésekkel nekiáll, hogy rendet teremtsen. Királyvár úgy tűnik, koncepcionálisan is kiemelt helyszín lesz a második évadban, mert egyértelműen látszik, hogy a többi szálat ennek rovására erősen meghúzták. Különösen érezhető ez Daenerys történetében, amely két rész alatt mindösszesen két rövid jelenetet tartalmazott, és amik ráadásul meglehetősen keveset tettek hozzá a szál előrehaladásához, de legalább bemutatják a sárkányokat (amelyeket egy fából ácsolt nyeregtáskában tartanak, noha az álmoskönyv szerint a kiszáradt fa és tűzokádó állat kombinációja nem jelent jót...)

A Stark gyerekek közül egyedül Robbnak van számottevő jelenése, leszámítva egy rövid Deresben játszódó jelenetet, amelyben a gyermek Bran próbálja a hűbérűri feladatokat ellátni Luwin mester segítségével.

A rész legnagyobb erőssége az a megoldás, amellyel a széttagoltság ellenére is a világ összetartozását mutatja be. Az égen egy vörös üstökös jelenik meg, amelyet minden szereplő – járjon bárhol is a világban – lát, és mindenki a maga módján értelmez is. Remek képi ötlet, hogy a jelenetek az égen ragyogó üstökössel végződnek, majd a földre "visszatérve" találjuk magunkat egy másik helyszínen. A martini kultúra sokszínűségét is remekül mutatja az, hogy a mindenütt látható üstököst melyik nép miként értelmezi. Királyvárban a Lannisterek szerencséjének jeleként tartják számon, Sárkánykőn Melisandre a vörös isten, R'hllor kegyének jeleként tekint rá, vad Osha pedig a sárkányok eljövetelének előhírnökének tartja népe hagyományai szerint.

Mert való igaz, a világ megváltozik. A fővárosba fehér holló érkezik a Fellegvárból, ami a nyár végét és a közeledő telet jelzi. Északon a Falon túl a vadak, úgy hírlik, támadni készülnek, és a különös, több ezer éve nem látott Mások is mozgolódnak, a tengeren túl pedig (Westeros számára egyelőre ismeretlenül) Daenerys Targaryen három sárkányfiókát nevel, hogy segítségükkel később visszatérjen és elfoglalja ősei trónját.

Az új helyszínen, Sárkánykőn három új főszereplőt találunk, és a köztük levő viszony is gyorsan és egyértelműen kiderül. Stannis Baratheon, Robert idősebbik öccse vaskemény, katonáskodásban edződött ember, akinek nincsenek barátai, csak beosztottjai és ellenségei. Talán az egyetlen kivétel Ser Davos, az egykori csempész, aki vakon követi a királyt, és meglehetősen közel áll hozzá. A sárkánykői események alakítója azonban, amint ez gyorsan és egyértelműen kiderül, nem Stannis, hanem a távoli Asshaiból származó vörös papnő, Melisandre. Az asszonyról nem tudni semmit, csak azt, hogy hihetetlen erőknek parancsol, és könnyedén csavarja az ujja köré az egyébként hajlíthatatlan jelleméről ismert Stannist.

A sárknykői jelenet legnagyobb erőssége az, ahogy a karakterek lényegét egyetlen rövid párbeszéd alatt szinte tökéletesen mutatják be, mint ahogy ezt a sorozat készítői már az első évadban is számtalanszor bizonyították. Ugyanakkor a könyv ismerői számára elsőre különös lehet, hogy az "eredeti" sárkánykői viszonyrendszert meglehetősen megkeverték. Ennek fényében jobban érthető az a lépés, hogy miért Stephen Dillane-t választották Stannis szerepére, aki habitusában meglehetősen kevéssé emlékeztet a könyvekben leírt Stannisre. A sorozatban a trónkövetelő, noha kimért és szigorú, tisztában van a saját gyengeségével és rákényszerül, hogy Melisandre hatalmát használja. Utóbbi viszont egyrészről visszafogottabb, más részről jóval aktívabb, mint a regényben. Davos a könyvbeli egyszerű, istenfélő csempészből egy határozott, kissé megkeseredett, csak saját magában és Stannisben hívő figura lett, éles ellentétben fiával Mathosszal, aki az új vörös isten hűséges szolgája.

Összességében az első résznek felróható a gyenge kezdés, és a kissé szakadozott, kevésbé rutinos tévénéző számára zavarónak ható történetmesélés, de tekintetbe véve a sorozatok első epizódjával szemben támasztott általános elvárásokat, ezek teljességgel érthetőek és elfogadhatóak.


A következő epizódra kikristályosodni látszik a második évad fő csapásiránya. A hangsúly továbbra is Királyváron van, a történet gerincét az ottani történések alkotják, de elkezdenek beindulni az egyéb szálak is, valamint bemutatkozik Pyke, és Theon családja, amely a rész egyik legerősebb kontrasztú jelenetét adja.

Arya története is jobban kibontakozik, megismerkedik Jaqen H'garral, a már-már gyanúsan jómodorú fogollyal, és közelebb kerülnek egymáshoz Gendryvel, a kovácsinassal, különösen, miután királyvári városőrök próbálnak rajtaütni a csapatukon, és Arya rádöbben, hogy nem őt, hanem a fiút keresik.

A korábban már jelzett kisebb-nagyobb történeti változtatásokat is elkezdik adagolni a készítők a második részben. Ez különösen Jon történetében markáns, ahol az események felgyorsulnak, és Craster házában olyan események történnek, amelyeknek messzeható következményeik lesznek. Ez a jelenet szállítja a minden epizód végén szinte obligát cliffhangert, de ami azt illeti, ez jelen esetben kissé sablonosra és kiszámíthatóra sikerült. Ezen kívül a részben meg is hal valaki, akinek a könyv szerint nem kéne, de nem kell félni, a jelentősebb szereplők közül senkiért sem kell aggódni (egyelőre :D).

Ugyanakkor nem tudom megállni, hogy ne fejezzem ki értetlenkedésemet a felett, hogy újabb jeleneteket kapott a már az első évadban is meglehetős értetlenkedéssel fogadott Ros, aki immár Kisujj bordélyában tűnik fel, de továbbra sem tud rendesen beilleszkedni a szereplők közé. Ez részben annak köszönhető, hogy Esmé Bianconak meglehetősen kevés kisugárzása, illetve ismertetőjegye van, másrészt pedig mindkét jelenetében meglehetősen következetlenül felépített karakter képét mutatja, személy szerint továbbra se értem, hogy miért szerepel a sorozatban és a készítők hova akarják kifuttatni a történetét.

A második rész összességében tökéletesen felvette a sorozat első évadban megszokott ritmusát és menetét, Alan Taylor, az első két rész rendezője most is bebizonyította, hogy nem véletlenül elismert mestere a szakmának, a két óra úgy repült el, mintha tíz perc lett volna. A látvány szokás szerint gyönyörű (külön kedvencem Pyke kastélya), a párbeszédek egészen kiválóan megírtak, egyes jelenetek vizuálisan is egészen páratlanul ötletesek és hatásosak, szóval úgy néz ki minden adott ahhoz, hogy a Trónok harca folytassa tavaly megkezdett diadalmenetét!


A Trónok harca második évadjának első része április 2-án érkezik a magyarországi HBO-ra ami ennek örömére arra a hétre kódolatlanná teszi a csatorna elérhetőségét!

Akció van az HBO GO-n is, ahol ingyenes regisztrációt követően megtekinthetitek az első részt, előfizetés birtokában pedig a másodikat is, már április másodikán!